Tora Szaszamoto

A küzdelem joga

Fordította Dr. Hetényi Ernő

 

Az ifjú dárdavívók, Gennodzsu Jamavaki tanítványai, a gyakorlás szünetében egy társuk, Iori Jagiszava esetét tárgyalták.

  • A mester ismét elutasította!
  • Különös, hiszen olyan nagyra tartja.
  • Még ha közülünk kérte volna valaki erre. De Iorit visszautasítani!
  • Hiszen Jagiszava a legkiválóbb dárdavívó Edóban!
  • Azt beszélik, hogy más iskolák mestereit biztosan győzi le.
  • Igen, Jagiszava a legkiválóbb. Nemcsak napjainkban, de a legjobb, amióta is­kolánk fönnáll.
  • Tehát az első több mint ezer tanítvány között.
  • Nem biztos. Azt hallottam, hogy körülbelül tíz éve volt még egy hozzá hason­ló. Úgy volt, hogy a mester őt lépteti örökébe.
  • Egy napon azonban eltávozott, és soha nem tért vissza. Úgy hírlik, kolostorba vonult.

Ekkor lépett Iori Jagiszava a terembe. A gyakorlás fölhevítette, homlokán izzadtság gyöngyözött. Szép fiatalember volt: szeme világított és arcvonásai ha­tározottságról tanúskodtak. Az ifjú tisztelettel közeledett a párnáin ülő mester felé. Térdet hajtva köszöntötte a hetven esztendős, de életerős férfit, és halkan megszólalt:

  • Mester!

Az ezüstszakállú öreg meleg pillantással fordult tanítványa felé:

  • Nos, Iori? Ismét a küzdelem?
  • Igen, mester. És bocsáss meg nekem, ha újra ezzel zaklatlak. De még egyszer, még egyszer utoljára kérni szeretném, vívj meg velem!
  • Ugyan, Iori. Hiszen már oly sokszor mondtam neked: Ne unszolj ennyire!

A nyári gyakorlatok kezdete óta ez volt az ötödik alkalom, hogy Iori meste­rét párharcra akarta rábírni. De Gennodzsu minden esetben visszautasította, bár másban szívesen engedett kedves tanítványa kérésének.

  • Iori, egy szamuráj nem csupán a vívás, de önmaga mestere is kell hogy legyen.
  • Tudom, mester. Tökéletesen magamévá tettem ezt a tanítást.
  • Hiszek neked, Iori, de mindez nem olyan egyszerű, kiváltképpen, ha az ember még fiatal.
  • Bocsáss meg, mester, ha ellentmondok, de én tanításodnak összességét szí­vembe zártam, nap mint éjjel aszerint élek. Valóban, Iori magatartása olyan volt, hogy senki nem emelhetett volna ellene kifogást.
  • Iori, én nem kételkedem őszinte törekvésedben; valóban rendkívüli az igye­kezeted.
  • Tehát?
  • Hidd el, hogy könnyű legyőzni a rablókat, akik a hegyekben megtámadnak, de igen nehéz önmagunk legyőzése.
  • Nem értelek.
  • Ne légy oly türelmetlen, Iori. Még nem érkezett el az ideje, várnod kell még.

Iori azonban bizonyos volt abban, hogy egy napon részesülhet ama kegyelem­ben, hogy mesterével megvívhat. Ezért még egyszer próbálkozott.

  • Mester! Talán túllépem a határt, de mégis arra kérlek, ne utasíts el, ha most újra kérlek.

Gennodzsu átérezte tanítványa kétségbeesett elszántságát, lehunyta szemét, ami komoly pillanatokban volt szokása. Iori visszafojtotta lélegzetét. Gennodzsu hosszas gondolkodás után ismét föltekintett, és halkan így szólt:

  • Ha mindenképpen akarod, úgy teljesíteni fogom kérésedet.
  • Köszönöm, mester! - fakadt ki boldogan Iori.

Gennodzsu csaknem ünnepélyesen folytatta:

  • De előbb...
  • Igen? - és Iori szívverése megállt.
  • Igen, előbb valaki mással kell, hogy megvívjál. Iori arcát vörösre festette az indulat.
  • Valaki mással? És ki legyen az?
  • Tessin, a szerzetes lesz ellenfeled. Taharamacsi Aszakusza Gendzsuki templo­mában találhatod meg.

Iori már hét éve volt Gennodzsu tanítványa, de Tessin nevét még soha nem hallotta említeni.

  • Tessin a Gendzsuki templomból?
  • Igen. Ha őt legyőzted, úgy én is kész vagyok veled megvívni.
  • Köszönöm, mester, ez nekem elég. De milyen ember ez a Tessin?
  • Mit is mondhatnék róla? Egyre figyelmeztetlek: légy nagyon óvatos. Tessin nem könnyű ellenfél.

Iori apja házában türelmetlenül várakozott a szerzetesre. Minden perc órának tűnt, mire a várva-várt vendég megérkezett. Iori hevesen dobogó szívvel lépett be a fogadószobába. A terem bejáratának közelében egy kopott ruhás, negyven év körüli férfi térdelt: Tessin, a pap.

Iori maga is letérdelt, és köszöntötte a vendéget.

  • Iori vagyok, Jagiszava Yamatonokami második fia. Megható jóságod, hogy hozzám fáradtál, holott úgy illett volna, hogy én keresselek föl.

Tessin könnyű főhajtással viszonozta Iori tiszteletteljes köszöntését:

  • Tessin vagyok, és köszönöm meghívásodat.
  • Nem, egyedül én tartozom köszönettel, mester!
  • Régen volt, hogy utoljára elhagytam remeteségemet, és Aszakusza Hondzson- tól meglehetősen távol van - nem gondolod?
  • Miként követem tudomásodra hozta, csak Gennodzsu mesterem utasítását követtem, amikor párviadalra szólítottalak föl. Kérlek, teljesítsd kívánságomat.

Tessin könnyedén válaszolta:

  • Én pedig már követed útján tudattam veled, hogy pap vagyok, és így alkal­matlan arra, hogy veled megmérkőzzem. Kérlek, bocsáss meg ezért!
  • Minden tiszteletet megérdemel álláspontod, de vedd tekintetbe, hogy meste­rem utasítását követem. Légy ezért belátással, és engedj!
  • Nem tehetem. A régmúlt álmainak tűnnek azok a napok, amikor dárdával küzdöttem. Most azonban szent imafüzért tartok kezemben, és teljességgel lehe­tetlen, hogy egy forróvérű ifjú kedvéért fegyverhez nyúljak.
  • Tégy kivételt az én esetemben!
  • Úgy tűnik, Jamavaki mester állította ezt a csapdát. De meg kell bocsátanod. Iori nem engedett:
  • Meg kell tenned!
  • Nem, egy pap nem nyúlhat dárdához!
  • Tehát visszautasítasz?
  • Hogy is volnék méltó ellenfeled?

Iori türelme azonban fogytán volt:

  • Ha nem hallgatsz a szép szóra, úgy magamnál tartalak, amíg engedsz!
  • Nem engedsz távozni, ha visszautasítlak?
  • Pontosan így értettem!
  • Akkor elfogadom a kihívásodat.

Iorit meglepte a pap hirtelen elhatározása, és csodálkozva kifakadt:

  • Micsoda? Tehát kész vagy velem megküzdeni?

És mivel Iori a dolgok kedvező alakulása folytán megbánta előbbi kifakadását, még hozzátette:

  • Köszönöm, mester! Bocsásd meg udvariatlanságomat. De ha már így állunk, készülj föl tüstént!
  • Helyes, elfogadom a kihívásodat, de várj még egy pillanatig. Mégis azt taná­csolom neked, állj el e küzdelemtől.

Már csak ez hiányzott! Tessin hangja bár szelíd, de ajka körül eltűnt a mosoly. Szemei villámokat szórtak, és egész magatartása megváltozott. Iori dühösen kiál­totta:

  • Mondjak le a küzdelemről? Különös! Miért is tenném?
  • Ha az eredmény amúgyis világos; minek a vívás?
  • Világos a kimenetel?
  • Nem tekinthetlek ellenfelemnek!

Iori dühében szólni is képtelen, de Tessin nyugalma rendíthetetlen.

  • Hogy a teljes igazságot tudjad: mestered, Gennodzsu Jamavaki maga sem mérkőzhetik velem. Tanítványa képességeit pedig vívás nélkül is megítélhetem. Ezért volna céltalan a küzdelem.

Iori dühe a tetőpontra hág. A pap először elutasította, azután engedett, és végül kigúnyolja.

  • Szemtelenség! Állj föl, és készülj!
  • Iori, valóban esztelenség lenne kiállnod.
  • Állj föl, ha mondom! - És Iori a pap felé nyújtja a készen álló dárdák egyikét.
  • Várj! - szólalt meg a pap.
  • Mit kívánsz?
  • Fadárda? Nem, hozz elő igazi fegyvert, és támadj!
  • Hegyes és éles dárdával?
  • Igen!

Iori elgondolkodott.

  • Annál jobb, kedvemre teszel! - és elindult a fegyverekért. Sisakkal a fején, az előírásos védőöltözetben tért vissza. Hóna alatt hozta a dárdákat.

Körülnézett, de Tessint már nem látta a teremben. Kirohant a kertbe, ott találta a papot a fűben ülve. Iori még nem tudta elnyomni mérgét, és a pap felé dobta e dárdákat.

  • Válassz közülük!
  • Nincs szükségem fegyverre ilyen ellenféllel szemben - hangzik Tessin válasza, és rá sem pillant a dárdákra.

Iori a dühtől halálsápadtan sziszegi:

  • Védd magad, mert támadok!

A dárda hegye megcsillan az alábukó nap fényében. Szótlanul emelkedik föl Tessin, és egy gyors mozdulattal leveti felső ruházatát: derékig meztelenül áll és vár, Iori egy pillanatig tanácstalan, borzongás fut át testén, azután összeszedi ma­gát, és előlép:

  • Hai! - kiáltja. De hangja mintha kissé fakó volna. Tessin most szembefordul vele, és tágra nyitott szemekkel rátekint. Egy pillanat múlva pedig összefont ka­rokkal lassan megindul ellenfele felé.

Iori megzavarodik, és hátrál, de úgy tűnik, sehol sem talál menedéket. Iori tes­tét kiveri a hideg veríték, érzi, hogy csak egyet tehet, hátrálnia kell.

Lépésről lépésre hátrálni kényszerül, mégpedig ugyanolyan ütemben, ahogy Tessin előrehalad.

Az előreszegzett dárda hegye megremeg, és a szemét le kell hogy süsse Tessin tekintete elől. És végül Iori nem bírja tovább. Kiáltani szeretne, már szívesen elis­merné legyőzetését, de hang nem jön ki ajkán.

  • Iori, dobd el a dárdát! - valahonnan a távolból hangzott a parancs, melyben Iori fölismeri apja hangját. A fegyver a földre hullt, a harcos térdre bukott, és hal­kan nyögte:
  • Legyőztek.

Iori apja udvariasan köszöntötte Tessint:

  • Nem ismerlek, de nyilvánvaló, hogy fiam nem méltó ellenfeled. Köszönöm, hogy oly tanításban részesítetted, amit megérdemelt.

Tessin felöltve ruházatát így válaszolt:

  • Tessin vagyok, a Gendzsuki templom papja, és Aszakuszában élek. Bocsásd meg tiszteletlen megjelenésemet. Ha Iori odaadóbban tanul, kiváló vívó válhat belőle.

A következő napon Iori ismét mestere előtt térdelt.

  • Ó, mester! Tessin tegnap fölényesen legyőzött.

Gennodzsu lehunyta szemét:

  • Szóval legyőzött...
  • Igen, tudásom semmiképpen nem elég ahhoz, hogy Tessint legyőzhessem.
  • Érdekes, tíz éve már, hogy remeteségbe vonult, de úgy tűnik, semmit sem vesztett tudásából.
  • Mester! Ki ez a Tessin tulajdonképpen?
  • Tessin tanítványom volt, tíz esztendőn keresztül tanítottam.
  • De miért vonult egy ilyen kiváló vívó, mint Tessin kolostorba?
  • Elmondhatom, Iori, hogy történt. Tehetséges volt, miként te. De hozzád ha­sonlóan ő sem tudott uralkodni indulatain, kicsinységek miatt vitába keveredett az idősebb tanítványokkal. Egy alkalommal bajvívásra került a sor, és Tessin fa­dárdája átfúrta az ellenfél testét.
  • Szóval így történt!
  • Tettét mélyen megbánta, és remeteségbe vonult. Időnként hírt kapok felőle, írunk egymásnak. Úgy tűnik, bizonyos mértékben már képes uralkodni magán.

Iori csöndben bólintott, majd így szólt:

  • Tessin mester azt mondta - és részletesen beszámolt a küzdelem lefolyásá­ról, azt sem hallgatva el, hogy Tessin szerint maga Gennodzsu sem egyenrangú ellenfél.
  • Miért mondott ilyesmit? - kérdezte végül.

Gennodzsu hátravetette fejét, és vidáman fölnevetett:

  • Hát ismét ezt mondta? Már két esetben küldtem hozzá tanítványokat, és min­dig ezt mondta.
  • Nem értem.
  • Iori! Éppen az a tény, hogy téged szavai befolyásoltak, fölizgattak, bizonyítja, hogy érzelmeid fölött még nem tudsz uralkodni. Beleestél Tessin csapdájába. A lényeggel még nem vagy tisztában.
  • Értelek, mester.
  • Öregszem, Iori. És te, látva öregedésemet, türelmetlenné váltál. Valóban, a lát­ható erők tűnnek, de vannak határtalan erők is, Iori. Ha még mindig rabja vagy annak, amit a szemed lát, úgy még hosszú út áll előtted. Érted-e, mire célzok?
  • Igen, igen. Tökéletesen értelek. Tanításodat szívembe zárom.
  • Helyes, Iori. És ha így van, akkor rövidesen kiállhatsz ellenem.
  • Köszönöm, mester, de úgy érzem, hogy még sokáig nem leszek méltó ily meg­tiszteltetésre.
  • Nem így van, Iori. Ha fölismerésre jutottál, úgy ez elég. Bízom benne, hogy méltó ellenfelem leszel.

 

Forrás: A fehér selyemszál hossza - Zen szöveggyüjtemény, Dobosy Antal, A Tan Kapuja, Budapest, 2015

http://www.dakinikonyvek.hu/konyv/buddhizmus/altalanos/feher-selyemszal-...